
Kiskoromtól kezdve imádtam mozogni, sportolni, főleg a kompetitív sportokat. A közösségi élményt a labdasportok, a technikai és mentális fejlődést pedig a cselgáncs adta. Tinédzserként kezdtem versenyszerűen kézilabdázni egy lány miatt, de éreztem, hogy ha fejlődni szeretnék, akkor másképp is edzenem kell magam.
Elkezdtem konditerembe járni, és a saját káromon tanultam meg minden buktatóját az interneten megtalálható, egymásnak ellentmondó infóknak. A fejlődés persze így sem maradt el, de lehetett volna sokkal okosabban csinálni mindent. Először ezt akkor tapasztaltam meg, amikor kedves barátom, volt évfolyamtársam lett az edzőm, és megfelelő forrásokból jutottam hozzá a legjobb információkhoz.
Éveken keresztül edzettem az alapján, amit tőle tanultam, kifogástalan formába kerültem, imádtam az edzések minden pillanatát, még akkor is, amikor a munkám megkövetelte, hogy késő estig dolgozzak. Hiába a kevés idő, a kései órák, edzeni mindig imádtam elmenni, és ott mindig feltöltődtem.
Ekkor ébredtem rá arra, hogy ha ennyire otthonomnak érzem a sport minden egyes pillanatát, akkor miért nem inkább ezzel foglalkozok hivatásszerűen? Ekkor már a kézilabda csak amatőr szinten ment, nem szerettem volna tovább NB2-es szinten játszani, mert rengeteg időt emésztett fel, ugyanakkor edzőként viszont szívesen segítenék a fiatal sportolóknak.
Célommá vált, hogy sportolókkal foglalkozhassak, először rekreációs szinten, később pedig profikkal. Ehhez Magyarországon szakmailag a legjobb kezdés a Thor, amelyet pont az a kedves barátom ajánlott, aki az edzőm is volt. Általa kerültem a Thor Academy FMT I-es képzésére, és csatlakoztam az elvégzése után a debreceni csapathoz.
A célom megmutatni az embereknek azt, hogy hogyan tudják magukból a lehető legjobbat, legtöbbet kihozni, úgy, hogy közben fókuszban van a prevenció, a sérülések megelőzése.
Születési hely: Debrecen
Születési idő:1990.08.07.
Súly: 84 kg
Szakterület: Erőedzés, Àllóképesség fejlesztés
Órák: Beavatás, Athletic Body, UST
Kedvenc gyakorlat: Guggolás és felhúzás
Sportmúlt: Cselgáncs, kézilabda, thai box
Kedvenc sportolók: Michael Jordan, Tom Brady
Képzettségem: THOR FMT level I.