
Thor Coach
A középiskolában az extrém kerékpározás mellett a futás töltötte ki a szabadidőm nagy részét. Néhány amatőr futóverseny és pár félmaraton lefutása után éreztem, hogy más mozgásformára is szüksége van a testemnek.
Először az otthoni, saját testsúlyos edzések felé terelődött a figyelmem, majd az egyetem alatt megismerkedtem a konditermek világával is, ahol a klasszikus testépítésnek kezdtem hódolni. Miközben a vizsgákra való felkészülés zajlott, az edzések mellett arra is felfigyeltem, hogy folyamatosan információk után kutatok a lehető legtöbb forrásból az edzés témakörében. Tulajdonképpen ekkor döntöttem úgy, hogy elvégzek egy képzést a tudás miatt. Akkor még nem tudhattam, hogy ráébredek arra, hogy az utam nem az egyetemi tanulmányaim általi végzettség irányába visz majd.
Hamar a funkcionális edzés került azonban az érdeklődésem középpontjába, így nem sok idő telt el és a Thor FMT level I. képzésen kötöttem ki.
2019 nyarán csatlakoztam a debreceni terem csapatához. A legfőbb célom, hogy igazán jó hangulatban, egy szuper közösségben tanuljunk a helyes mozgás kialakításáról, a mozgás szeretetéről és a fejlődésről.
Születési hely: Mezőtúr
Születési idő:1996.01.17
Súly: 68 kg
Szakterület: Erőedzés, Àllóképesség fejlesztés
Órák: Beavatás, Athletic Body, UST
Kedvenc gyakorlat: Kézenállás és variációi
Legjobban utálom: ha nem megy a kézenállás
Sportmúlt: Aikido, Futás, Extrém kerékpározás
Kedvenc sportolók: Matt Fraser, Gabo Saturno
Példaképek a szakmából: Michael Boyle, Dan John, Tanos Bálint
Képzettségem: Testépítés – fitness sportoktató // THOR FMT level I.